7 dolog, amit a Nia tánc gyakorlásával tapasztalhatsz

Emlékszem mikor a Nia váratlanul magával ragadott. Nem volt kérdés, nem volt tudatos döntés a részemről. Csak táncolni akartam. Átélni az érzést újra és újra. Megengedni a létezés örömét, megérkezni a mozdulatok és az inspiráló zenék világába.

Mindannyian egyedien tapasztaljuk és értelmezzük az élet jelenségeit, így talán nincsenek egyetemes érvényű tapasztalatok, mégis az évek során nyitott szemmel járva megfigyeltem, hogy amit a Niában, a táncban megélek, azt valahogy, más szavakkal kifejezve ugyan, mégis viszont láttam másoktól. A teljesség igénye nélkül gyűjtöttem össze most 7 olyan dolgot, amit nem csak én, de a világon sok Niát gyakorló ember megél, ha a Nia az élete részévé válik.

 

 

 

 

1. Élettelivé válsz

Ez nem valami jól hangzó reklámszlogen. Bár talán első olvasatra annak tűnhet Neked, megértem. Mégis valahogy a tánc által nem csak a tested, de Te is mozgásba lendülsz. Ahol pedig mozgást tapasztalunk, ott élet is van.

A Nia első és legfontosabb alapelve a mozgás öröme. Erre az örömre kapcsolódunk rá a táncunk során, és ez a princípium az, amely végig vezet minket a gyakorlásunkon. Nem csak az öröm, de a testtudatosságot fejlesztő mozdulatok mind-mind támogatnak Téged abban, hogy egyre komfortosabban érezd magad a bőrödben. A Nia gyakorlásával természetesen nő Benned a vitalitás, mivel ráérzel arra, hogy a testedben lenni, mozdulni jó érzés. Nem a fájdalom, hanem a könnyedség és az öröm válik belső iránytűvé a táncunk során.

2. Megszereted a tested

Sokszor találkozom azzal a hiedelemmel, hogy akkor jó és hatékony egy mozgásóra, ha fáj, ha megküzdesz és legyűröd a tested. De ez biztos így van?

A mozgás öröme mellett az úgynevezett dinamikus könnyedség állapotának gyakorlásával úgy kondícionáljuk és formáljuk a testünket, hogy a lehető legkisebb erőbefektetéssel érjük el a lehető legnagyobb hatékonyságot. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a táncunk során könnyedén és játékosan feszegetjük és tágítjuk testünk határait.

Kontroll helyett kapcsolódás

A legtöbben a fejünkben élünk a hétköznapok során. Nem csoda, hogy a testünkre is olykor egy mechanikus gépezetként tekintünk. Megszűnik a valós kapcsolat a belső zsiregi testérzeteinkkel, sőt, a valódi érzéseinkkel is. A Nia, ahogy már említettem, testtudatosságot fejleszt. Egy Nia órán a testünkön és a zenén keresztül kapcsolódunk érzéseinkhez, gondolatainkhoz is. Ha pedig kapcsolódsz a belvilágodhoz, akkor rájössz, milyen jó ott lenni, találkozni önmagaddal, hogy a tested milyen bölcs és őszinte. Megnő a komfort- és biztonságérzeted, könnyebben hangolódsz rá valódi szükségleteidre, és egyszer csak azon kapod magad, hogy tulajdonképpen milyen jó a testedben lenni, és szeretettel gondoskodsz róla. Legalábbis a legtöbben így tapasztaltjuk.

3. Felszabadulsz 

Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a Nia egy olyan táncos mozgásforma, ahol nem kell jól csinálnod a dolgokat? Hogy nincs tökéletes mozdulat, csak valódi van? Hogy nem kell senkinek megfelelned? 

Egy Nia órán nem koreográfiákat tanulunk. Azt gyakoroljuk újra és újra, hogyan tudunk a saját testünk útján mozdulni, hogyan tudunk önmagunkhoz kapcsolódni a Nia 52 alaplépsével és princípiumaival, filozófiájával, illetve hogyan tudjuk magunkat szabadon kifejezni a testünkön keresztül. Nincsenek kellek és megfelelések. Senki sem ítéli meg vagy méricskéli a mozdulataid vagy Téged. Csak kapcsolódás van. A zenéhez, önmagadhoz, egymáshoz. És úgy tapasztalom, hogy ez felszabadítóan hat a legtöbb emberre.

4. Önmagaddá válsz

Szeretnél szabadon mozdulni? Szeretnéd kifejezni önmagad, megélni azt, ahogy éppen az adott pillanatban érzed magad?

Táncunk során rengeteg lehetőségünk adódik, hogy szabadon fejeződj ki a zenére. A szabadtáncos gyakorlatok serkentik a mozgásban rejlő kreativitást, inspriálóan és felszabadítóan hatnak. Ahogy kapcsolódsz önmagadhoz, úgy mered egyre inkább felvállalni önmagad nem csak a táncparketten, de az életben is. 

5. Egyensúlyba kerülsz

A testi-lelki egyensúlyt nem biztos, hogy mindig a középúton haladva érhetjük el. Táncunk során biztonsággal mozoghatsz a polaritások világában, ez pedig paradox módon harmóniát teremt bennünk.

A Niában mindennek helye van. Megélheted a férfias és nőies energiádat, melyeket szépen összhangba hozhatsz csupán annyival, hogy érzékeled a két minőség közti különbséget. Lehetsz csábító és gyámoltalan, harcos és oltalmazó, kitárulkozó és befelé figyelő, robbanékony és lecsendesült, vicces és halálosan komoly is. Megélheted az összes ellenpólust, amely az egész életet látszólagos ellentmondássá formálja, és Te lehetsz a híd, amely e kettőség között egyensúlyt teremt.

 

 

6. Táplálja a nőiességed

Manapság sokféle módszer, lehetőség vesz körbe minket, melyekkel kapcsolódhatunk és fejleszthetjük a nőiségünket. Ha Niát táncolsz, akkor főként a testeden keresztül kapcsolódsz a Benned élő női lényeddel úgy, ahogy számodra komfortos.

A kecses és lágy táncmozdulatok, az érzelmekkel való tánc mind-mind abban támogat Téged, hogy megéld a Benned rejlő Nőt. A Niában felszabadtjuk a csipő és a vállak területét, rugalmassá és könnyeddé válsz. Női minőségek sokaságát élheted át óráról órára. Táncolunk a csábító minőségünkkel, a bölcs nővel, a gondoskodó anyával, és még megannyi arcunkkal, minőségünkkel. Megtapasztalhatod mely minőség otthonos számodra, mely pedig az, ami esetleg kihívást jelenthet, és a tánc biztonság terében ismerkedhetsz egészen új oldalaiddal is.

7. Elfogadó közösségre lelhetsz

Nincsenek kellek, megfelelések, fellépések, versenyek, csak a közösség bátorító és megtartó ereje. 

A Nia technika egyik legfontosabb törekvése a támogató és elfogadó közösségek létrehozása, melyben van tér megnyílni, megélni és kifejezni önmagad szabadon. Akik a Niát táncolják, biztos lehetsz benne, hogy mindig egy ilyen megtartó és barátságos légkör megteremtésén munkálkodnak. Egy elfogadó közösségben táncolni pedig igazán felemelő és gyógyító tapasztalat. Nem csak szerintem, más táncosok szerint is.

Related Posts

Leave a Reply

We are using cookies to give you the best experience. You can find out more about which cookies we are using or switch them off in privacy settings.
AcceptPrivacy Settings

GDPR

  • Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi nyilatkozat

Joysteps_adatkezelési tájékoztató_20220207

 

Csak az elengedhetetlen sütiket fogadja el.