Amiért a Nia tánc megunhatatlan

Miért fenntartható mozgásforma a Nia?

Immáron több, mint 9 éve táncolok Niát. Az elmúlt évek során el-elkalandoztam más mozgásformák felé is, de a szívem és a testem is végül mindig a Niában lelt otthonra. Mindenféle erőltetés és küzdelem nélkül, könnyedén és örömmel épült be a gyakorlása az életembe. De vajon miért lehet ez? Miért fenntartható mozgásforma a Nia?

A következőkben erre keresem a válaszokat, de előtte még szeretném tisztázni, hogy számomra mit is jelent a fenntarthatóság fogalma. A fenntarthatóság azt jelenti:

  • időtálló és egyszerre változatos – vannak benne stabil pontok, melyeknek gyakorlása sikerélménnyel tölt el, és vannak benne újdonságok is, melyek pedig fenntartják a folyamatos érdeklődésem és motivációmat
  • olykor kiléphetek a komfortzónámból, ha éppen arra vágyom
  • folyamatosan változó igényeimre szabhatom a táncom
  • nem kell hozzá a testemen kívül semmi más
  • bármilyen állapotban is legyek, mindig megtapasztalhatom a Nia ígéretét, a mozgás örömét.  

A Niát a testünk intelligens tervezésére alkották

A Niában rejlő 52 alaplépés mind-mind olyan mozdulatokat rejt magában, melyek maximálisan támogatják a testünk szükségleteit. A Nia alapítói, Debbie és Carlos Aya Rosas éveken át a test anatómiáját vizsgálva alkották meg a táncunk mozdulatait. Például az ízületeink akkor maradnak egészségesek, ha a rendelkezésükre álló mozgástartományban mozdulhatnak, illetve az átmozgatásukkal szabadon áramolhat bennük az ízületi folyadék. Tehát figyelembe veszi a különböző ízületek mozgástartományát, és erre optimalizálja a mozdulatokat. Például a vállövünk alapvetően körkörös mozgásra teremtetett, emiatt érdemes ezen a módon is ügyelni a vállak átmozgatására. De nem csak az ízületekre, hanem az izmok, csontok, lágy szövetek igényeire is fókuszáltak, ezért esik olyan jól egy-egy óra közben és után a testünkben lenni. 

Benne vagy Te magad

 Egy Nia órán mindig a saját testünk útján mozdulunk úgy, ahogy az adott pillanatban jól esik nekünk. Ez az egyik legfontosabb része a gyakorlásunknak, hogy végig a testünk igényeire hangolódva táncoljunk. Minden alkalommal más hangulatban, kedvvel, fizikai állapotban érkezünk egy órára, emiatt pedig minden Nia óra más és más lesz. Fontos, hogy tudd, a táncunk terében mindennek van helye, és minden kifejezhető. 

A keretek és a szabadság finom összhangját élheted meg

A Nia táncban vannak keretek, például az 52 alaplépésen alapuló koreografált elemek, vagyis rutinok, és benne van a szabadság megélésének lehetősége is a szabadtáncos elemek gyakorlásán keresztül. Egyszerre van jelen egy stabil és megtartó koreográfia, és  vagyunk mi a saját testünkkel, igényeinkkel és a szabad táncos pillanatok adta önfeledtségével. Ezek finom egyensúlya pedig nagyon változatossá és izgalmassá varázsolja a táncunkat, ami miatt megunhatatlan.

Azok a csodás Nia zenék…

Igen, a zenék. Nem találkoztam még olyan mozgás-, sem táncos órával, ahol ennyire sokszínű volna a zenerepertoár, mint a Niában. Mindegy egyes Nia rutin más-más hangulatot, világot, érzést ajándékoz nekünk. A világ minden tájáról merítenek ihletet az alkotók. Vannak indián, indiai, kínai, afrikai és egyéb világzenei motívumokkal komponált dalok, és vannak modern indie, jazz, techno, blues és pop zenés összeállítások is. A Nia közösség nemcsak kulturálisan, de zeneileg is végtelenül sokszínű. Kilenc évnyi gyakorlás után is imádom, és nem tudok betelni a Nia zenékkel.  Végtelen inspirációforrásként kísérnek táncos utamon.

Az alábbi linken a teljesség igénye mutatok néhány zenét a Nia zenetárából:

 Mindenféle igényre van Nia megoldás

Egy klasszikus Nia óra felépítése lehetőséget ad Neked, hogy az adott igényeidre szabd a táncod intenzitását, ugyanis három különböző intentizás szinttel mozdulhatunk, és Te döntöd el, hogy mikor épp mire van szükséged. Az egyes szinten a mozdulataid íveit a testedhez közel végzed, nem hajolsz mélyre, és nem nyújtózkodsz magasra. A legalacsonyabb intenzitású szinten lehetőséged nyílik az érzékelésed kifinomultságának fejlesztésére. A legapróbb mozdulatok megfigyelésének képessége a hétköznapi életedre is pozitív hatással lesz, hisz egyre könnyebben érzékelhetsz majd olyan apróságokat is, mint például egy apró feszülés az állkapcsodban vagy akár a vállaidban, ha pedig észleled őket, máris könnyebb lesz őket ellazítani tudatos figyelemmel. A kettes szinten már nagyobb íveken mozdulunk, de még a komfortzónánkon belül. Mindenkinek egyedi, saját élmény felfedezni az arany középutat a táncunk során. A harmadik szinten találkozhatsz a tested határaival, fokozatosan lépheted át a komfortzónád, mindig csak egy kicsit mélyebbre, kicsit nagyobb íven mozdulhatsz, ezzel pedig fejlesztheted testtudatosságodat és a tested egyéb kvalitásait, mint a mobilitás, stabilitás, hajlékonyság, mozgékonyság és erőnlét. 

Emellett a klasszikus táncórán kívül számos egyéb ágával találkozhatsz a Niának:

    • Moving to heal – ez a típusú óra kifejezetten a test öngyógyító minőségeire fókuszál. PTSD, magas fokú stressz, valamint testi sérülések esetén ez az óra kíváló kísérője lehet akár rehabilitációs folyamatoknak. Ez az óratípus nagyon változatos, végezhető széken ülve akár.
    • Five Stages – ez a típusú integratív mozdulatsor az emberi test fejlődésére épül, és segít az ízületeink, gerincünk, kötőszöveteink optimális működésében. Az alábbi videóban többet megtudhattok róla: 

  • Freedance órák – ezt az óratípust azért alakították ki, hogy kifejezetten a mozgáson keresztül megnyilvánuló kreativitásunkat fejlessze. Képekkel, testérzetekre fókuszáló gyakorlatokkal zajlanak a tisztán szabadtáncos órák. A cél, hogy egyre inkább a testedből induljanak ki a különböző mozdulatformák az elméd helyett, és át tudd adni magad a zenének és a jelen pillanatnak. 
  • MoveIt – ez az óra azoknak szól, akik szeretnének erőnlétükben fejlődni. Magas intenzitású órák, melyek a test kondícióját helyezik fókuszba az 52 alaplépésen keresztül.

Csak a jelenlétedre és a testedre van szükség

A legtöbb mozgásforma sok plusz eszközt igényel. A Nia táncot mezítláb táncoljuk, így például nincs szükség speciális cipőre, és egyéb plusz kiegészítőre. Csak és kizárólag a testedre és a jelenlétedre van szükség a gyakorlásod során.

 

Amennyiben kedvet kaptál, hogy Te magad is kipróbáld a Niát, táncolj velünk hétfőnként az Aranytíz Kultúrházban. További részleteket az alábbi linken találsz!

Szeretettel várlak!

Related Posts

We are using cookies to give you the best experience. You can find out more about which cookies we are using or switch them off in privacy settings.
AcceptPrivacy Settings

GDPR

  • Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi nyilatkozat

Joysteps_adatkezelési tájékoztató_20220207

 

Csak az elengedhetetlen sütiket fogadja el.